Hőmennyiségmérő vagy költségosztó? Nem ugyanazt mérik – és nem ugyanarra valók

A legfontosabb különbség röviden:

• a hőmennyiségmérő tényleges hőenergia-felhasználást mér;
• a költségosztó nem közvetlen energiafogyasztást mér, hanem a radiátor hőleadása alapján fogyasztási egységeket képez, amelyek segítségével az épület teljes fűtési költsége felosztható.

Ezért nem az a helyes kiindulópont, hogy melyik eszköz „jobb”. A valódi kérdés az, hogy az adott épület fűtési rendszere milyen mérési megoldást tesz műszakilag lehetővé, és az így keletkező adat mire használható fel.

Miért fontos pontosan érteni a különbséget?

A fűtési költségek elszámolása csak az egyik lehetséges felhasználási terület. A megfelelően kialakított mérési rendszer ezen túlmenően segíthet:

• a fogyasztási eltérések felismerésében;
• a rendellenes működés azonosításában;
• az épületrészek és fogyasztási pontok összehasonlításában;
• az energiahatékonysági beruházások előkészítésében;
• a megvalósított beavatkozások eredményének visszamérésében;
• a terv–tény elemzésben és a következő időszak energiafelhasználásának tervezésében.

Ha viszont nem tudjuk pontosan, hogy az adott eszköz mit mér, könnyen olyan következtetéseket vonhatunk le az adatokból, amelyeket azok valójában nem támasztanak alá.

Hogyan működik a hőmennyiségmérő?

A hőmennyiségmérő a fűtési rendszerben áramló hőhordozó közeg – jellemzően fűtővíz – mennyiségét, valamint az előremenő és a visszatérő víz hőmérsékletének különbségét méri.

Ezekből az adatokból meghatározható az adott mérési ponton felhasznált hőenergia.

A hőmennyiségmérő tehát közvetlenül mérhető fizikai adatokból számítja ki a hőfelhasználást. Ez lehetővé teszi, hogy a fogyasztást egy meghatározott lakáshoz, épületrészhez, bérleményhez vagy technológiai területhez rendeljük – feltéve, hogy annak fűtési köre egy megfelelő mérési ponton keresztül halad át.

Hogyan működik a fűtési költségosztó?

A költségosztót jellemzően közvetlenül a radiátorra szerelik. Az eszköz a radiátor és a helyiség hőmérsékletét, illetve a hőleadás időtartamát figyelembe véve fogyasztási egységeket képez.

Ez azonban nem azonos a tényleges hőenergia közvetlen mérésével.

A költségosztó elsődleges feladata, hogy egy közösen felmerülő épületszintű fűtési költség felosztásához arányokat biztosítson. A készülékek által képzett egységek segítségével meghatározható, hogy az egyes radiátorok vagy használati egységek milyen arányban részesedjenek az elszámolandó költségből.

A két megoldás legfontosabb különbségei

A fűtési rendszer kialakítása dönti el, melyik használható

A megfelelő megoldást nem lehet kizárólag az eszköz ára vagy műszaki adatlapja alapján kiválasztani. Először az épület fűtési rendszerét kell megvizsgálni.

Függőleges elosztású fűtési rendszer

A régebbi társasházakban és nagyobb épületekben gyakori, hogy több függőleges felszállóvezeték halad keresztül az egyes lakásokon vagy használati egységeken. Egy-egy helyiség radiátora külön felszállóvezetékről kaphat fűtővizet.

Ilyen rendszerben a teljes lakás vagy bérlemény hőfelhasználása általában nem vezethető át egyetlen mérési ponton. Emiatt a közvetlen hőmennyiségmérés kialakítása bonyolult vagy gazdaságtalan lehet, és a költségosztó jelenthet alkalmazható megoldást.

Vízszintes, elkülöníthető fűtési kör

Ha egy lakás, bérlemény vagy épületrész fűtése egyetlen, elkülöníthető körön keresztül történik, akkor megfelelő helyen hőmennyiségmérő építhető be.

Ebben az esetben nem csupán a költségek felosztásához használható arány áll rendelkezésre, hanem az adott terület tényleges hőenergia-felhasználása is meghatározható.

Gyakori hiba: a költségosztó adatát tényleges energiafogyasztásként kezelik

A költségosztó által megjelenített érték önmagában nem azonos egy kilowattórában vagy gigajoule-ban meghatározott energiafogyasztással.

Az adat elsősorban az adott elszámolási rendszer részeként értelmezhető. A költségfelosztás során figyelembe kell venni többek között:

• az épület teljes fűtési költségét;
• az alkalmazott felosztási szabályokat;
• a radiátorok jellemzőit;
• az egyes készülékek által képzett fogyasztási egységeket;
• az esetleges közös és alapjellegű hőveszteségeket.

Ezért a költségosztó adata nem kezelhető ugyanúgy, mint egy hiteles hőmennyiségmérő által szolgáltatott energiaadat.

A mérés önmagában még nem megtakarítás

Egy mérőeszköz felszerelése önmagában nem csökkenti automatikusan az energiafelhasználást.

A megtakarítás akkor keletkezik, ha a mérési adatból:

1. felismerjük az eltérést;
2. meghatározzuk annak okát;
3. felelőst és intézkedést rendelünk hozzá;
4. végrehajtjuk a beavatkozást;
5. visszamérjük annak eredményét.

A mérés valódi értéke tehát nem kizárólag az elszámolásban, hanem a gyorsabb és pontosabb döntéshozatalban van.

Mérési adat nélkül egy épület üzemeltetője gyakran csak a havi vagy éves számlából értesül arról, hogy valami eltért a megszokott működéstől. Távleolvasással és rendszeres adatelemzéssel ugyanez az eltérés lényegesen korábban felismerhető, amikor még lehetőség van a beavatkozásra.

A távleolvasás nem csak kényelmi funkció

A távolról kiolvasható mérők és költségosztók egyik nyilvánvaló előnye, hogy az adatok begyűjtéséhez nincs szükség minden alkalommal helyszíni leolvasásra.

A nagyobb érték azonban az, hogy az adatok rendszeresebben és egységesebb formában állhatnak rendelkezésre. Ez megteremtheti az alapját:

• az automatikus eltérésjelzésnek;
• a fogyasztási profilok összehasonlításának;
• a szokatlan fűtési minták felismerésének;
• a beruházások előtti kiinduló állapot rögzítésének;
• a beruházások utáni megtakarítás ellenőrzésének;
• az épület energetikai tudásbázisa felépítésének.

A Sontex Hungária összefoglalója – külső forrás, új lapon nyílik meg arra is felhívja a figyelmet, hogy a 676/2023. kormányrendelethez kapcsolódóan 2027. január 1-je fontos határidőt jelent a távolról kiolvasható fűtési, hűtési és használati melegvíz-mérési megoldásoknál. A konkrét érintettséget azonban mindig az adott épületre, mérési rendszerre és jogszabályi feltételekre vonatkozóan kell megvizsgálni.

Nem feltétlenül kell mindent egyszerre lecserélni

Egy korszerű mérési rendszer kialakítása fokozatosan is megvalósítható.

A logikus sorrend általában:

1. a meglévő fűtési rendszer és mérőállomány feltérképezése;
2. a fő mérési és elszámolási pontok azonosítása;
3. a közvetlenül mérhető fogyasztási körök meghatározása;
4. a nem mérhető területek költségosztási lehetőségeinek vizsgálata;
5. a távleolvasási és adatgyűjtési struktúra kialakítása;
6. az adatelemzési, riasztási és riportálási folyamat bevezetése;
7. a rendszer későbbi bővítése további épületekre vagy fogyasztási területekre.

Ezzel elkerülhető, hogy az eszközbeszerzés megelőzze a mérési célok meghatározását.

Melyik megoldás a jobb?

Önmagában egyik sem jobb a másiknál.

A hőmennyiségmérő akkor jelent pontosabb és többféleképpen hasznosítható megoldást, ha az adott fogyasztási kör műszakilag elkülöníthető és mérhető.

A költségosztó olyan rendszerekben lehet indokolt, ahol a közvetlen hőmennyiségmérés nem alakítható ki észszerű műszaki és gazdasági feltételekkel, de szükség van a közös fűtési költség használattal arányosabb felosztására.

A helyes döntéshez ezért először nem eszközt, hanem rendszert kell választani:

• mit szeretnénk mérni;
• milyen pontosságra van szükség;
• elszámolási vagy üzemeltetési célra használjuk az adatot;
• hogyan történik majd az adatgyűjtés;
• ki és milyen gyakorisággal elemzi az eredményeket;
• milyen intézkedés következik egy észlelt eltérésből.

Hogyan segít a Genius Smart Group?

A Genius Smart Group a mérőeszköz kiválasztása előtt az épület és a fűtési rendszer működését vizsgálja meg.

Az előzetes áttekintés során meghatározzuk:

• mely fogyasztási körök mérhetők közvetlenül;
• hol indokolt hőmennyiségmérő vagy költségosztó alkalmazása;
• mely mérőpontok alkalmasak távleolvasásra;
• milyen adatok szükségesek az elszámoláshoz és az üzemeltetési döntésekhez;
• hogyan építhető fel fokozatosan a mérés, az adatgyűjtés és a monitoring;
• miként használhatók fel az adatok a költségszivárgások feltárására és a beruházások visszamérésére.

A cél nem egyszerűen több mérő felszerelése. A cél olyan mérési rendszer kialakítása, amelyből használható információ, abból pedig időben meghozható döntés születik.